Szexésnyúljork

1184#

Posted in önsajnálat, egyetemes, nappal, vattafakk? by szexesnyuljork on május 22, 2012

Kezdek rájönni, hogy miért verem igencsak alulról a 4es átlagot, a jeles CORVINUS egyetemen.

Az ok egyszerű; vélhetően azon kevesek közé tartozom, akik nem puskáznak (és akik így lehúzzák 4,3ra (!) az évfolyamátlagot).

Mivel nagyon nagyon nagyon utálok ott mindenkit, az is átfutott csöppnyi agyamon, hogy a dolgozat beadásakor elmondom a könyvébe belemélyedt tanárnőnek, mennyire is motiváló úgy írni a KÖRNYEZETVÉDELEM ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK vizsgát (csak, hogy a google-ből valaki biztosan idetaláljon), hogy az előttem lévő sorban ülő 5 emberből 3 masszívan puskázott. Persze ennyire végül nem voltam szemét. (No de tulajdonképp melyikünk is lenne a szemét?)

Én is tudom, hogy csupán azért nem csalok, mert nem érdekel annyira a jegy, hogy egyáltalán kockáztassak, vagy vegyem a fáradtságot, hogy puskát szerkesszek, de – az előttem ülő lányhoz hasonlóan – én is simán betehettem volna a padomba az egy az egyben kinyomtatott órai power point diákat.

Eddig is tudtam, hogy az összes lopó-csaló-hazudó bürokrata szemét innen kerül ki, aki aztán kirabolja a saját országát, de ezen most nagyon felhúztam magam.

Magyarán: FASZKIVAN.

posztszkriptum: ja, és mindennek köszönhetően – és annak, hogy én nem vagyok hajlandó görbéket rajzolgatni a társadalomtudományi karon – vélhetően megvan az idei kötelező bukóm is.

posztposzt: hogy én mire kaptam hármast? foggalmam sincs.

Egy hozzászólás

Subscribe to comments with RSS.

  1. kacskaringo said, on május 23, 2012 at 11:23

    mellesleg az összes puskázó megcsinálhatná saját magát, igen erőteljesen. főleg akkor ha vizsga előtti éjjelen könyörög valami jegyzetért.
    aki meg szeretne akár bejutni méjbí egy főiskolára/egyetemre nyilván nem tud, mert ők foglalják a helyet.


heh?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: