Szexésnyúljork

1019#

Posted in alkohol, éjjel, önsajnálat, vattafakk? by szexesnyuljork on szeptember 9, 2011

ezt a bejegyzést Szandinak ajánlom. persze remélem mást is megnevettetek.

tudom, valóban nagyon bunkó vagyok, de képes vagyok kontrollálni magam.

az előbb leugrottam a maccsba (hogy még tíz előtt tudjak venni piát, már magában ez felháborító), hallgattam szandira, azok helyett a hangok helyett, amik azt szokták mondogatni: nem szabad egyedül inni otthon, mert az gáz. sajnálom, nincsenek barátaim, akikkel megoszthatnám a péntek estém*, úgyhogy szánalmas módon ez marad.

de az már tényleg felbasz, hogy még vásárlás közben is inzultálnak. sikerült ugyanis bemennem két családdal a boltba, akik kikerülhetetlenül tángálódtak előttem a borospult felé. a két faszi felosztotta egymást közt a polcot (te keresel fehéret, én pedig vöröset), ezáltal azt teljes egészében eltakarva előlem, úgyhogy a hátuk mögött álldogálltam (és próbáltam eldönteni, hogy egyáltalán az enyém milyen színű legyen). ezek után az egyik a másiknak elkezdte osztani az észt, hogy melyik bor milyen (“a cabernet sauvignon kicsit határozottabb, hogy is mondjam, érdesebb, mint a franc.” “a merlot viszont mindig jó. igazán testes.”” de akkor már franciát vegyünk, ha nincs jó magyar. “) míg “műveletlenebb” – értsd gyakorlatlanabb sznob – társa az egyszerűség kedvéért leemelte a legdrágább olaszrizlinget, amire persze kapott egy kommentárt a köcsögebbik rózsaszíninges paraszttól: “hmm, rizling… végülis oké”

ezt én persze végigvinnyogtam félhangosan, mert a jelenet ezekkel a béna, kisgyermekes sznobokkal már annyira gáz volt, hogy kificcent a vége. mármint a nevetésnek.

ezen felbuzdulva – megdöbbent arckifejezésemet talán tanácstalanságnak félreértve – odafordult hozzám a “szakértőbb”: “segítsek neked választani?” hölgyeim és uraim, itt tettem tanúbizonyságot mérhetetlen önkontrollról. kimérten-gúnyosan/gúnyosan-kimérten csak annyit vetettem oda (méretes bajszom alatt): “köszönöm, de nem.” … “á, szóval akkor ezek szerint értesz hozzá?” erre már rá sem néztem inkább. ami ugyanis kijött volna belőlem az nem lett volna szép. frissen borotvált arcába ordítottam volna: “menstruálok baszod, tudnál ajánlani valamit, amiben sok a nyugtató vörösvértest és vas?”

az a durva, hogy olyan fejet vágott, mintha tényleg ezt nyomtam volna le neki. pedig csak semmibe vettem. ennyiből már ki is adhattam volna magamból mindent.

a faszim amúgy most indul bulizni, már otthon csontrészegre itta magát a haverjaival, szóval az iménti telefonbeszélgetés is – mely után órák óta áhítoztam – úgymond FUN volt. olyan bizonytalan vagyok, nem tudom eldönteni: reméljem, hogy hajnali négykor büdösen beesik mellém, vagy aludjak nyugodtan? amilyen kis csíra vagyok, mégsem zavarna annyira. (amikor végül beesik, ezt végül mindig megbánom :D)

ha valakit érdekel: sauvignont vettem. hadobás pince. 2010. tudom, gagyi vagyok, de hát nem érthet a borokhoz mindenki olyan szinten, mint az a maccsos paraszt. (ja, elfelejtettem mondani, hogy beraktam a mélyhűtőbe! amit kurvára nem illik! és biztos hidegebb lesz, mint az ajánlott 16 fok! – na most csikorognak csak azok a sznob fogak…)

*ma reggel még noncsi is lelépett LA-be. anyját!

Egy hozzászólás

Subscribe to comments with RSS.

  1. Szandi said, on szeptember 10, 2011 at 14:23

    háh! :DD
    büszke vagyok! :’)


heh?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: