Szexésnyúljork

337#

Posted in önsajnálat, előélet, nappal, vattafakk? by szexesnyuljork on június 21, 2009

nahát tegnap az történt, hogy van ez a voltbarátnő, akiről nagyjából semmit sem tudok, eltekintve néhány (számomra hízelgő) apróságtól, miszerint nem volt jó véle a szekksz, és hasonló dolgokat. de nem láttam még, és ezért egy láthatatlan “főellenség“, ahogy kedves csávókám megfogalmazta tegnap. igazából nem is érdekel, mert tudom, hogy a muci engem szeret, csak ez olyan múltból kísértő izé dolog, ez a lány, aki nemrég megtudta a faszim számát a k*sától (ezúton is köszönöm neki), és azóta megszaporodtak a telefonhívások onnan a túl közeli érdről. és én az ilyet nem viselem jól, hiszen 2 évig ilyen nem történt. mostmeg hirtelen azt kérdem, hogy vattafakk? mindegyis, ő olyan lány, akiről a tanárúr jr. azt mondta egyszer, hogy “hú, ő a kedvencem”, ami nekem nem esett jól, bár nem részletezte, hogy kik közül a kedvence. ex-barátnők, vagy fodrászok közül.

szóval ez a lány néha meg van látogatva ifjabb tanárúr és esetleges közös ismerőseink által, ami persze kedves dolog, hiszen, ha velünk történne valami csúnya, nekem is rosszul esne, ha hirtelen már semelyik addigi közös barát nem érdeklődne hogylétem felől, csakhát ez ilyen (női ?) dolog jelenlegi és volt barátnők között.

tehát ez a néha meglátogatott lány tegnap meginvitálta a barátomat egy szép hétvégi napra sütögetni tanárúrékkal és hasonlók. valszeg engem nem érintett a meghívás, de faszikám engem is meginvitált. meg k*sát is, mert, hogy az milyen vicces, hogy elvisz engem, meg a k*sát is, akit ez a lány utál.

a jóuram ugyanis úgy gondolta, hogy jó konfliktuskerülőként – tudod, aki otthon nekem nagyon őszinte és ki van akadva mindenkire, de hát közszereplő, és azért mégsem viselkedhet úgy (értsd közösségileg felelőtlenül), mint én – nem mondja meg a lánynak, hogy MIAFASZNAK lenne értelme haverkodni (ha több éven keresztül nem történt ilyen azóta, hogy ugyebár szétváltak útjaik), mert az bunkóság és nem bántunk ok nélkül embereket (??..), viszont azzal nincs semmi probléma, hogy odavisz két olyan – meghívatlan (..? van ilyen szó) embert, akit a házigazda nem igazán látna szívesen.

szóval kacagás közepette közöltem vele, hogy nem, nem igazán van kedvem elkísérni érdre egy jókedvű családias délutánra, inkább szervezek itthon egy sütögetést pont arra a napra. höhö. [ami létező problémává válhat, bár épphogy előtte szóltam, hogy lesz, szóval ezek után még esély is van, hogy véletlenül (és tényleg, hiszen a telefon tegnapi) ugyanarra a hétvégére fog esni a dolog.]

ha legalább tudnám, hogy kövér vagy csúnya. de még azt sem tudom, hogy néz ki. illetve ez nem igaz, hátulról már láttam egy beöltözős farsangon, az egyetlen farsangon, amin beöltöztem. miszisz mia válásznak. azaz ugyanannak, mint ő. és magas volt és nem kövér. többé nem öltözöm be semminek.

szóval számomra ő egy ijesztő, magas füstgomolyag, aki a (mostmár utánam:]) második legtovább járt a faszimmal.

csak hát ezek olyan dolgok.

és nem hiszem, hogy csak női dolgok.

így exek és jövendőbelik (:]) között.

van ilyen máshol is?

Reklámok

2 hozzászólás

Subscribe to comments with RSS.

  1. csen said, on június 21, 2009 at 16:48

    hát pfuj. utánozós, törtető cfka! az ilyen csak ne telefonálgasson! fuj.


heh?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: